A paradicsomi gazdaság, mint fentebb már utaltunk rá: szorosan összefonódik az azt éltető ideológiával (ha úgy tetszik: vallással) és az arra épülő társadalommal; az isten vezette királysággal. A paradicsomi gazdaság csupán része a paradicsomi életnek, míg napjainkban az élet a gazdaságra épül.
A paradicsomi gazdaság egy tökéletes harmónia. Harmónia az ember és az anyagi világ; az ember és az állat-növényvilág; ember és ember; illetve ember és Isten, valamint a szellembirodalma közt úgy, hogy az Isten által rábízott biotikai rendszert tökéletesen ellátja –, beleértve saját magát is.
Legfontosabb céljai a következők:
--a pénz eltörlése
--a verseny megszüntetése
--a minőség tökéletesítése
--szükséglet szerinti gazdálkodás és elosztás (piacgazdálkodás helyett ellátási gazdálkodás)
--értékszemlélet megváltoztatása
--reklám helyett oktatás
--fejlesztés átfogó mértékű megvalósítása
--lopás teljesen szükségtelenné válása (erkölcsi tisztítás)
--paradicsomi gazdaság alapját képezi
Most pedig tekintsünk bele a célok egyenkénti mibenlétébe.
A pénz eltörlése
A pénz egy olyan mesterséges eszköz, amivel az ember méri az áru általa minősített értékét. A pénz tehát az emberek közt kialakított egyezményes eszköz.
A természeti társadalmakban a tárgyaknak nincs értékük, melyet pénzben kellene kifejezni. Minden szükségleti eszköznek (legyen az élőlény, emberi munkaerő, tárgy vagy ismeret) annyi az értéke, amennyire szükség van rá. Vagyis nem lehet általános értéket tulajdonítani neki, amit egy egyezményes eszközzel, a pénzzel ki lehetne fejezni. A pénz tehát hamis értékítéletet szül, s a legjobb esetben is csak hátráltatja a helyes irányú gazdálkodás kibontakozását, az emberi élet hagyományos fejlődését, szükségleteink valódi kielégítését. Valójában rabszolgává teszi az embert: a pénz és a hamis illúzió rabszolgájává.
Ha megfigyeljük egy pénzt nélkülöző természeti társadalom életét, melyet az azt körülvevő pénz-világ gyakorlatilag már szinte kiirtott, azt tapasztaljuk, hogy a közösségben mindenki végzi a munka ráeső részét, és az így előállított javakból mindenki a saját és családja szükségleteinek mértékében részesedik. Így nem fordulhat elő, hogy keveset állítanak elő, és ezért egyesek nem jutnak hozzá; de az sem, hogy túl sokat termelnek, és ettől egyesek meggazdagodnak. Egy-egy munkafolyamatban természetesen nem mindenki vesz részt, csupán azok, akik azt választották: mert ahhoz értenek. Mások közben mást tesznek, amellyel a közösség érdekeit, fennmaradását vagy előrejutását szolgálják. Nincs szükségük pénzre ahhoz, hogy megállapítsák, ki mennyit dolgozott, mennyit termelt; és hogy ennek árából meg tudja-e venni mindazt, amire szüksége van. Nem a pénzért tevékenykednek, hanem a szükségleteik kielégítéséért. Ennek az irányzatnak a mélyreható tanulmányozását figyelembe véve kell kialakítani Virág rendszerében is idővel a tevékenységünk szervezését. Ezt a szintet persze majd csak közvetlenül az elő-paradicsomi szakaszban tudjuk megvalósítani, amikor is már elég biztonságosan meg tudunk állni a sajt lábunkon gazdaságilag, és el is tudjuk hatékonyan hárítani a bennünket körülvevő pénzvilág kínálkozó lehetőségeit és romboló értékszemléletét.
Ennek ellenére – paradox módon – ez úgy érhető el, hogy a rendszer felépítése folyamán rendszeres kutató- és oktatóhadjárattal át kell értékelni a pénzről alkotott nézeteinket. Szükségessé válik először, hogy végre lemondhassunk róla.
A rendszert eleinte egy igen jól jövedelmező (vagyis nagyon sok pénzt hozó, vagy a pénzt igen gyorsan forgató) vállalkozás-rendszerben kell kezdeni, amely a későbbiekben lehetővé teszi számunkra, hogy ne kelljen se mások pénzétől, se pedig mások gazdasági szerkezetétől függnünk.
Az ügynökök tehát az elején olyan gazdasági egységeket vagy szervezeteket építenek föl, amely a leggyorsabban visszaáramoltathatja a pénzt Virághoz, illetve a hitelből fedezett vállalkozások a leghamarabb lerázzák magukról a hitellel járó terheket, s mihamarább a leghatékonyabb pénzbányákká alakulhassanak. Ennek érdekében ezek az ügynökök (a, b, c, d, e, f, g) folyamatos kutatásokat és vizsgamunkákat készítenek e témakörben. Tanulmányozzák a különféle nemzetközi kereskedelmi szervezeteket; a piramis-módszert; McDonald’s-módszert; Fibonacci-módszert, illetve egyéb lineáris és gömb-hálózatokat, amelyekből kivonva a legeredményesebb eljárásokat, egymással ötvözve, a lehető leghatékonyabb kereskedelmi manővereket lehet végrehajtani. Törekszünk természetesen arra, hogy saját termeléssel fejlődjünk, és a szolgáltatások azon formáival, amelyek a legtöbb anyagi segítséget nyújtják rendszerünk fejlődéséhez és széles körű kibontakoztatásához.
Ahhoz tehát, hogy a pénzt eltörölhessük, először is meg kell keresnünk. Ezt csak oly módon tehetjük, hogy a megszerzett pénz ne vonzzon reá vadászó ellenségeket, vagy ha mégis: úgy rendelkezzünk a megfelelő gazdasági elhárító-eszközökkel.
A Sötétség ámításának a módszerét kell alkalmazni (csak épp nem gonosz szándékkal), és az elnyelt pénzt gazdasági környezetével el kell sötétíteni, s gazdaságilag vakká kell tenni azokat, akiktől kigazdálkodtuk. Veszélyes helyzet! Hisz ha valaki e tevékenység közben a saját hasznára kezdi fordítani a jól használt módszereket vagy azok eredményét, akkor ezzel fekélyt okoz Virágnak. Virág viszont rendelkezni fog azokkal a módszerekkel, amelyek ezt a fekélyt egyszerűen kivágják, vagy áthidalják. A Virággal szembeszegülő, vagy eredményeit ellene használó egyént vagy szervezetet a történelem eseményeire való hivatkozással, a megválaszolt mennyei vitakérdéseket jogosan felhasználva, meg kell ítélni, s el kell távolítani – természetesen gazdaságilag. Meg kell ezt tenni annak ellenére, hogy ezzel a rendszerből látszólag anyagi érték válik le. Nekünk viszont a szellemi értékek a fontosak, hisz azok vezetnek el bennünket a célunkhoz, a pénz teljes megsemmisítéséhez.
A pénz hatalom-hordozó eszköz is, amely lehetővé teszi, hogy annak felhasználásával egyesek darabokat harapjanak ki a teremtett világból, s így a saját hasznukra zsigereljék azt ki – persze hozzáértés nélkül. Így óriási károkat okoznak ezzel a teremtésműnek, és a benne élő értelmes életnek. Természetesen más hatalom-hordozók is vannak (mint erőfölény, félrevezetés vagy ismeretlen dolgokkal való fenyegetés); ezeket azonban nem ebben a tanulmányban tárgyaljuk.
A pénz megszerzésének és megsemmisítésének egyik legjobban alkalmazható módja a gazdasági fertőzés. Ehhez van szükség a lineáris és gömbszerkezetre. A lineáris szerkezet kódolja a gömböt – akárcsak a vírusban. A lineáris szerkezet elemei egyenként egymásra épülnek, s egy másik egységgel képesek harmonikus egységet alkotni. Így lesznek képesek gazdasági térháló kódolására; illetve megfelelő gazdasági szerkezetbe juttatva, azt a saját céljára átalakítani, majd ott továbbszaporodni, hogy később máshol is felhasználható legyen.
A könyv egy további részében (’j’ - ügynök részletező leírás) találkozni fogunk olyan hadműveleti műveletekkel, amelyeket természetesen ez esetben is hatékonyan alkalmazni fogunk. Ezért itt most nem térek ki azokra a formációkra, amelyekkel a legkülönfélébb gazdasági egységeket és szervezeteket bekebelezésre ítéljük. Ezt a témakört tehát igen magas fokon fogjuk oktatni és irányítani. Mindazonáltal az alapelemeket már a legalsóbb ügynöki szinten is igyekezni kell megismerni, s az önképzés során egyik legfontosabb tanulmányi irányzatként kell kezelni.
Ha a pénzt megszereztük – vagyis gazdasági stabilitást és bizonyos gazdasági hatalom megszerezhetőségét elértük, akkor egyszerűen elkezdjük a saját belső szerkezetünkből apránként, lépésenként nélkülözni a pénzt. Ehhez persze már olyan képzett és lelkiismeretileg is kipróbált egyének szükségesek, akik biztosan elkötelezték magukat egy magasabb érték, az isteni cél megvalósítása iránt. A pénz folyamatos és lépcsőzetes nélkülözése azt jelenti, hogy az egységben résztvevők bérét eleinte részben, majd teljesen pénz nélkül —vagyis természetbeni, szükséglet-alapú juttatások útján fedezzük. Tehetjük ezt abból, amit akár ott, akár más gazdasági egységekben megtermeltünk. Idővel a szervezet teljes szükségletét igyekszünk a megtermelt, előállított eredményekből fedezni, a pénzt már csak ott használjuk fel, ahol a fent említett kötelezettség még nem valósult meg; illetve a külső világgal való kapcsolatunkban. Minél több belső területen leszünk képesek eltörölni a pénzt, abból annál több szabadul fel arra, hogy (mivel pénzt csak pénzzel lehet keresni) külső gazdasági szerkezeteket támadjunk meg, és felemésztve őket, minden ingó és ingatlanukkal együtt a rendszerünk részévé tegyük, s a fölösleget a kiválasztó szervünkkel kiválasszuk.
Vagyis a pénz valójában szorosan összefügg az értékkel, a versennyel, a minőséggel, az erkölcsiséggel stb.; amelyeket a folyamat során szintén át kell értékelni, vagy meg kell szüntetni.
A legfontosabb pénz-szemlélettel maga a Teremtő látott el bennünket, amikor a bűneinkért (vagyis földi munkásságunkért) a Fia életét fizette le értünk; így életünk helyes vezetésének eredménye a bérünk –, pénze pedig az örök élet, Teremtőnk legboldogabb szolgálatában. Ennél alacsonyabb pénzre, értékre pedig nincs is szükségünk; de mivel az anyagi világban ily mélyre süllyedtünk: először az itt kialakított pénzt és annak fogalmát kell az ellen fordítani, aki mindezt megalkotta: az Őshazug ellen.
A verseny megszüntetése
Az ember amióta a Paradicsomból kijött, versenyez. Versenyez Isten kegyéért, hatalomért, nőért (vagy férfiért), gyerekekért, mások jóindulatáért és természetesen pénzért, gazdasági előnyért.
Mint az előző részben utaltunk rá, eleinte mi is ezt fogjuk tenni. Versenyre kelünk a világgal a gazdasági tisztségek felépítéséért, megerősítéséért, stabilizálásáért és továbbfejlesztéséért. Azonban, ahogy a pénzzel; ezzel is az a szándékunk, hogy szervezetünkön belül idővel megszüntessük a versenyt és a versenyszellemet.
Mi a gazdasági verseny? Egy olyan helyzet elérése, amely alkalmassá tesz a fennmaradásra, a mások fölött gyakorolható uralomra, hatalomra; és mindazok biztonságos és bőséges megszerzésére, amelyekre részben szükségünk van, részben nincs: csupán vágyunk rá. A verseny főleg az utóbbiakért folyik. Ezért van az, hogy némely népeknél az órabér néhány cent, míg máshol több mint tíz dollár. Nagyobb szükséglete egyiknek sincs, csupán a vágyai és a versenyszelleme teszik lehetővé, hogy lényegesen többet keressen, mint ugyanazért a munkáért egy más nemzetbeli. Itt is eléggé megvilágosul a pénz elkorcsosult hatalma, a helytelen értékítélet, és a szükségletek helytelen felbecsülésének volta.
Nem csak egyének, de szervezetek, gazdasági és társadalmi egységek, népek, nemzetek is folytatnak egymással gazdasági versenyt. Vajon van értelme? Láthatjuk, hogy nincs.
Tehát egy következő lépésként, de a többivel karöltve el kell köteleznünk magunkat arra is, hogy Virágon belül a versenyszellemet is ki kell irtanunk. Ez valószínűleg lényegesen nehezebb lesz, mint a pénz eltörlése. Hisz, mint a rész bevezetőjében említettem: az ember a pénzen kívül azért is versenyre kell embertársaival, hogy az ő személye jobb megvilágításba kerüljön elöljárója előtt, vagy azok előtt, akikhez ő valamiért vonzódik. Lehet ez a főnöke, egy nő, a gyermeke, vagy más, környezetében lévő társak; de lehet maga az Isten is. Ez utóbbira példa Káin és Ábel esete.
Mi is valójában a verseny? Bizonyos értékes vagy értékesnek látszó dolgok mutogatása, fitogtatása, illetve mások értéktelen tulajdonságainak ugyanilyen mérvű felszínre hozatala, kiteregetése. A verseny tehát elsősorban a gazdasági területen, a pénz körül forog. Arra törekszik, hogy minél több pénzt szerezzen, minél hatékonyabban termeljen, kereskedjen, szolgáltasson, és minél tartósabban tartsa életben azt a vállalkozást, amely ehhez neki eszközül szolgál.
Ezt az irányzatot tehát nekünk először is csúcsra kell juttatnunk. Ez lesz a gazdasági orgazmus. Ebben az ember lesz a férfi, a gazdaság a nő. Az eredmény pedig, amelyet a gazdaság szül: a gazdagság. Ezért kell versenyeznünk a világgal. Ez a gazdagság először természetesen pénzből fog állni, később viszont olyan szellemi erőre váltjuk azt, amely lehetővé teszi számunka a valódi szükségletek valódi kielégítését.
A gazdasági verseny eszközei a következők: hatékonyság, minőség, olcsóság, fejlesztési rugalmasság, alkalmazkodó készség, pénzforgalmi sebesség, önálló befektetési képesség, jól kidolgozott tervek, jó szervezés, egészséges célkitűzés, utóhatások tartós stabilitása. Vagyis elérkeztünk újra arra a területre, amit oly sok dologra lehet alkalmazni megfelelő kidolgozás után: a hadviseléshez. Igen, a gazdasági verseny napjainkban sajnos nem a sportszerűségéről híres, hanem inkább a harcászathoz hasonlít jobban. Így ezt a célzatot nyilván, szintén a saját fegyvereinek a tökéletes használatával és pontos alkalmazásával lehet legyőzni. Így a környezet gazdasági hatalomátvétele után a belső rendszerben ezt a versenyt és annak szellemét már át tudjuk alakítani egészséges kutatószellemmé és önfejlesztő gyakorlatokká. Az után a verseny már bennünk folytatódik: kitűzve célul, hogy jellemünk minél inkább alkalmassá váljon Isten egészséges szolgálatára, és mások ugyanilyen irányú oktatására. Ez az egészséges belső verseny már bennünket emel önmagunk fölé, vagyis Istenhez. Egymást megelőzve legyetek egymáshoz szeretetteljesek és kedvesek! A verseny tehát egy erő a környezetünk helytelen romboló gazdasági szerkezetének átalakítására, illetve jellemünk kiigazítására, és Isten tökéletes szándékának a megismerésére, annak megvalósítására.
A minőség tökéletesítése
Napjainkban azt mondják, hogy sok gyári termék csúcsminőségű, mert csúcstechnológiával készülnek. De kérdem én: ha egy borotvát tíz éve még egy hónapig tudtam használni, most pedig csak egy hétig; ha egy pár zokniban a nagyapám még leélte a fél életét, most pedig hetente cserélni, kidobni kell; néhány tíz éve az élelmiszertől még majd kicsattanhattunk az egészségtől, ma pedig mindenféle betegségeket kapunk tőle; vagy ha veszünk egy autót, mire kifizetjük, már rég szemétbe kerül; – hol itt a csúcsminőség?
Meg kell állapítanom, hogy a csúcsminőség termékeit nem a napjaink termelési módszerei közt kell keresni. Száz évvel ezelőtt sokkal magasabb minőségű termékek kerültek ki az állítólag alacsonyabb termelési színvonalú üzemekből, manufaktúrákból. Azelőtt néhány száz évvel olyan ruhákat, eszközöket készítettek, amelyek több nemzedéket is kiszolgáltak.
Minél előbbre haladunk a termelési színvonalunk tekintetében, annál inkább süllyed a minőség, de a minőségi követelmény is. Valójában megállapítható, hogy maga a tökéletlen ember nem is képes tökéletes csúcsminőséget előállítani. Főleg azokból a termékekből, melyek a legfontosabb anyagi szükségleteinket fedezik.
Minél inkább elsüllyedünk az erkölcsi mocsárba, annál távolabb kerülünk az eredeti önvalónktól, minél inkább imádjuk a pénzt és a rajta megszerezhető fölösleges dolgokat; annál rosszabb minőséget állítunk elő. És ez nem csak a tárgyakra igaz; de a törvényeinkre, vezérlő szabályainkra, családunkra, társadalmi szerepeinkre, erkölcsi és emberi kapcsolatainkra is.
Mi lehet akkor a csúcsminőség, vagy egyáltalán minőség? Minőségnek, jó minőségnek nevezzük azt a valamit, ami a céljának a leghatékonyabban megfelel, annak megfelelően működik. Vagyis jó az, ami annak az adott célját megfelelően szolgálja.
Nem véletlen tehát, hogy azt kell állítanom: a legmagasabb szintű minőséget e tekintetben maga a Teremtő érte el. Meg is jegyzi minden teremtési nap végén, hogy íme, amit alkotott, az jó, vagyis a lehető legkiemelkedőbb minőségű. Tud-e valaha is az ember olyan minőségű élelmiszert, ruházatot, lakóhelyet alkotni, mint Teremtőnk? Természetesen lehet, sőt célszerű is rajta egyéni céloknak megfelelő módon változtatni, de nem úgy, hogy annak minősége romoljék. Ma mi, emberek ezt tesszük: romboljuk a Teremtő által megalkotott tökéletes dolgokat, és azt mondjuk rá, hogy csúcsminőségű, meg hogy csúcstechnológiával készültek. Pedig csak vettük a Teremtő alkotásművének egyes alkotórészeit, és jó nagyot beléjük rúgtunk, kifacsartuk belőle azt, ami jó, aztán piacra dobtuk belőle a kifacsart rútságot; azt, amit jobb helyeken lehúznak a WC-n. Ezt értük el a csúcsminőségünkkel.
Nekünk viszont az Oiolosselôte azt tanácsolja, hogy fokozatosan állítsuk vissza azt az eredeti tökéletes minőséget, amelyet annak idején Istenünk kezünkbe helyezett; s azt parancsolta nekünk felőle, hogy bölcsen gondoskodjunk róla, s vonjuk birodalmunk alá.
Tehát e parancs értelmében ezt fogjuk tenni. De hogyan?
Megint csak arra kell visszautalnom, hogy kiindulásul mindig azt a helyzetet kell felhasználni, amelyben éppen élünk és dolgozunk, tevékenykedünk. Mai dolgainknak a minősége olyan, amilyen. De ebből kell kiindulnunk. Virág gazdálkodása folytán eleinte a pénz megszerzésére törekszik (hogy könnyebben tudjon továbblépni), majd pedig folyamatosan felülvizsgálja a termékeit és életmódját, gondolkodását – összevetve Isten elképzeléseivel – s egyre inkább törekszik a minőség fokozatos elérésére. Ezt a minőséget tehát nem az emberi technika irányából vigyázza (jóllehet, szüksége van csúcstechnikára), hanem, hogy milyen különbség van az emberi tevékenység eredménye és az isteni szándék megnyilvánulása között. Az isteni szándék megnyilvánult csúcstechnikája szerencsére még adott számunkra, hogy egyre behatóbban tanulmányozhassuk, s ennek eredményeit átültethessük a termelési, vagy inkább a szükségletek kielégítésének gyakorlatába.
Így tehát a gyakorlat folytán először az emberi szükségleteket kell jól összevetni a technikai vívmányokkal, majd pedig folyamatosan át kell térni a technika és a biológia összevetésére; illetve ezt követően a Teremtő szellemi energiájának tanulmányozása és a világnyelv tökéletes elsajátítása révén a bennünket körülvevő világot egészséges módon kell a hatalmunk alá vonni – Isten akaratával összhangban.
Először tehát a termelés technikai módszereinek és céljainak áttekintése válik szükségessé, hogy olyan termékeket állítsunk elő, amelyek valóban alkalmasak és hatékonyan megfelelnek annak a célnak, amelyre készítjük azokat. Ma ez a cél, elsősorban a pénzszerzés. Sajnos, nekünk is ebből kell kiindulnunk, de mihamarabb át kell térnünk azokra a célokra, amelyek eredetileg elindították az illető termék feltalálását.
Eredetileg ezeket a termékeket nem azért találták ki, fel, (jó esetben), hogy azzal minél több pénzt halmozzanak fel. Ez legfeljebb következménye lett egy-egy népszerű találmánynak. Azért találták föl azokat, mert a feltalálók úgy vélték, hogy bizonyos tevékenységhez szükség van rájuk: azok megalkotása forradalmasít bizonyos emberi tevékenységeket, vagy megkönnyíti azokat. Később alakult ki a mohó, kapzsi üzletemberek agyában és tevékenységében, hogy a népszerűvé vált (vagy nagy valószínűség szerint azzá tehető) termékekből igen nagy hasznot lehet, s kezdtek húzni. Ehhez azonban némiképp módosítottak rajta. A módosítások elsősorban azt célozták, hogy előállításuk, tömegtermelésük minél kevesebb pénzbe kerüljön; illetve minél csillogóbban lehessen az átlagos vágyakozó elé helyezni, kínálni azokat; s a lehető legtöbb pénzt lehessen beszedni annak eladása, a vele való kereskedelem, a szolgáltatás révén. Így az illető termék az eredeti célját – ami természetesen még igen ésszerű volt –, elvesztette. Így nekünk arra kell törekednünk, hogy lépésről lépésre ezt a célt visszaállítsuk az egyes termékek vagy tevékenységek okául és működtető mechanizmusául: gazdasági lelkéül.
Később ezeket az eredeti célokat szükséges felülvizsgálni, felülbírálni, s a kauzális könyvtár adatait figyelembe véve, szelektálni kell azok létjogosultságát. Az elavultnak vélt dolgokat fel kell számolni, – s helyette más, jogosultságában előrébbvaló dolgot kell a helyére állítani.
Így egy idő után kialakul egy látszólagosan tökéletes egyensúly a technika és az életformák között. Olyan patt-helyzet alakul ki, mint Atlantiszban. De vigyázat! Ez az állapot csupán egy billenő pont. Ezen továbblépve fokozatosan át kell térni az életszerű szerkezet tanulmányozása révén az élő megoldások felé; vagyis a Teremtő eredeti gondolkodása – az Angyalok Éneke világában jól azonosítható gyönyörű látomások felé.
Ehhez már nem elegendő a technika; a reáltudományok – elsősorban a biológia tanulmányozása. Elengedhetetlen egyre mélyebben és mélyebben áttanulmányozni az isteni elgondolás minden idevonatkozó részét úgy, hogy közben ezekből a dalokból kiszűrjük azokat a disszonáns hangokat, amelyeket az önzés és a hatalomvágy okozott az ezeket képviselő szellemteremtményektől (Sátán, Ördög, Melkor, Lúdvérc… stb.).
Általános megelégedettség
Nem tudom, van-e ma olyan termék, amellyel kapcsolatban elégedettséget érzünk, érezhetünk. Az elégedettség – szemben a minőséggel – szubjektív dolog. Azt jelzi, hogy egy-egy fogyasztó úgy érzi egy-egy termékről, hogy az neki megfelel: az neki egy bizonyos igényét vagy szükségletét teljes mértékben kielégíti. Ez a tulajdonság természetesen szoros összefüggésben van a minőséggel, de persze az árával is; és főleg egyéni lelkiállapotunkkal. Egy nyugodtabb, türelmesebb, mélyebb érzésű ember hamarabb úgy érezheti egy gyengébb minőségű, vagy drágább dologról, hogy ő meg van vele elégedve; míg egy szükségtelenül nagyigényű, ideges vagy mohó ember a jobb minőségre, vagy olcsóbb hozzájuthatóságra is könnyen mondja: nem vagyok vele megelégedve.
Hogyan érhető tehát el, hogy a termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban, az emberben egy általános megelégedettség érzése fejlődjön ki? Itt ugyanis elsősorban a gazdasági környezettel és annak eredményével való megelégedettséget vesszük nagyító alá; de nyilvánvaló, hogy ez a tényező az emberi kapcsolatokra, gondolkodásmódunkra is rányomja a bélyegét: ezektől is függ.
Arról már beszéltünk, hogy az áruk árát, a pénzt Virág rendszere egy idő után korlátozni fogja, sőt meg fogja szüntetni. Addig is a gazdaságosság minél hatékonyabb vezetése érdekében ki fog alakítani egy optimális árhelyzetet; olyat, amely megközelíti – már amennyire az ár erre képes – az emberi megelégedettség szintjét. Fedezi a költségeket, és a belőle befolyó összegek a belső rendszer építésére fordítódnak.
Ezt az irányzatot minden résztvevővel oktatni fogjuk, hogy egyre jobban megértsék ennek szükségességét, jelentőségét, módját. Így tudnak némelyek mellette, mások ellene dönteni az életük folytatásában. Az ellene voksolók idővel a szervezeten kívülre kerülnek – hisz nem támogatják azt – a támogatók pedig egyre inkább megértvén célkitűzéseinket és annak végrehajtási módját: egyre elégedettebbek lesznek vele – főleg, ha ők a saját elképzeléseiket is beleépíthették.
Elégedetté akkor válik valaki, ha a külső körülmények, és a belső elfogadás készsége egyensúlyba kerül. Tehát részben a gazdasági körülményeket kell egyre inkább az emberi elvárásokhoz, szükségletekhez, igényekhez igazítani; másfelől pedig folyamatos képzéssel (és persze önképzéssel, önkontrollal) a belső világunk egyensúlyát kell hozzáigazítani a külső, még tökéletlen, de egyre fejlődő világunkhoz.
A teljes megelégedettség érzése akkor fog általánossá válni a környezetünkben, ha a létezés feltételei optimálissá válnak, és köztünk sem lesznek olyanok, akik helytelen vágyaikkal megkérdőjelezhetnék érzéseinket. E területen tehát kettős felelősséggel kell megbirkóznunk folyamatosan: egyrészt a külső feltételeket (ideológia, gazdaság, társadalmi szerveződés), másrészt a belső szellemi és lelki egyensúlyt kell kiépítenünk (lelkiismeret) magunkban; illetve ebben kell segíteni másoknak. Ennek kialakításában fog nagy segítséget nyújtani majd az Oiolosselôte és annak mellékletei.
Szükségletek szerinti gazdálkodás és elosztás
(piacgazdálkodás helyett ellátási gazdálkodás)
Eredetileg a Paradicsomban annyi fizikai munkát végeztek a Tündérek (vagy ősemberek), amennyi a csoport ellátásához elegendő volt. Azon túl olyan tevékenységekkel foglalkoztak, amelyek a szellemi fejlődésükhöz, vagy más csoportok erősítéséhez kellet. Folyamatos kutatásokat végeztek a biológia, a csillagászat, a viselkedési kultúra és még számos más tudomány körében, mely mind-mind a korábban kialakított és megvalósított vágyakat igyekezett összeegyeztetni Isten szándékaival. Ily módon tettek lépéseket annak érdekében, hogy amit a vágyaikkal, a dalaikkal, a szavukkal megalkottak; az a továbbiakban is alkalmas legyen e vágyak maradéktalan kielégítésére; de egyben megértsék vágyaik okát, célját, életük útját; és biztosítsák az ezek mögött húzódó harmóniát. Igen: a munka, a tevékenység, a gazdálkodás legfontosabb célja nem a test mindenáron való fenntartása volt – mindenféle kitalált és hálátlan szabályok útján át –, hanem az, hogy létük szoros összefüggésben legyen Azzal, aki lehetővé teszi vágyaik maradandó, örökké tartó (örökké fejlődő) élvezetét. A legfontosabb cél az összhang, a harmónia megteremtése, megőrzése volt. Ez igen sok munkával; és egyben igen sok boldogsággal és magas szintű megelégedettséggel járt. Ennek csupán egy minimális részét képezte a test (fizikai vagy magasabb létformájú) fenntartása és egészségének, egységének, személyiségének megőrzése: mint az Ősok alattvalója.
Így a gazdasági tevékenység valójában el sem volt különíthető a tevékenységek egyéb válfajaitól. Nem volt olyan, hogy munka, szórakozás, pihenés. E három dolog szorosan összefüggő dolog volt.
Később a paradicsomi rend fölbomlásával ez a tendencia is veszített eredeti harmóniájából. Ami ezt fölbontotta: a mohóság volt. Többek között a test kényelmének biztosítása iránt megnyilvánuló mohóság. Ezért egy idő után kezdett előtérbe helyezkedni az úgynevezett gazdasági tevékenység a gazdálkodás, amelynek célja most már az illető mohó személy (vagy csoport) testi kényelmének és szórakoztatásának szolgálata; ami a szolgálatot végzők gazdálkodási szemléletét is megváltoztatta.
Most már nem voltak képesek fölhasználni azt az élő anyagi egyensúlyt és harmóniát a munkájuk során, amely korábban gyakorlatilag egy örökké tartó életet tett lehetővé.
Elfelejtették azokat az összefüggéseket, amelyek lehetővé tették számukra az ősi dallamok, szavak és gondolatrendszerek ismeretét a saját és környezetük harmonikus ellátásának és fejlesztésének érdekében. Innen kezdve a fejlődés megállt. Nem véletlen, hogy az ásatások során fellelhető paleontológiai leletek olyan ősi maradványok nyomait tárhatja csak fel, amelyek egy eszközt alig használó, mégis a természettel igen erős harmóniát mutató elő-és ősemberekről tesznek tanúbizonyságot. Ezek a leletek már a megromlott őskori társadalmak lenyomatai. Már harcolniuk kellett a természet erői ellen (hisz elfelejtettek azokkal tökéletes összhangban élni úgy, mint korábban), vagy később megpróbálták megzabolázni azokat a természeti erőket, melyek azelőtt segítették őket. Ekkor kezdték az állatokat háziasítani majd később Mezopotámia, Egyiptom északi része, a Sziddim-völgy és az Indus torkolatvidéke térségében áttértek a tudatos földművelésre. Ezekre a mesterséges beavatkozásokra korábban nem volt szükség, bár akkor is termesztettek növényeket. Ezért ennek nem is találhatjuk nyomait. Ezekhez a beavatkozásokhoz idővel egyre több és több eszközt készítettek. Ebből idővel kialakult az ipari tevékenység. Így lassan, de biztosan kiépült a földnek egy olyan mérvű kizsákmányolása, amit ma egyszerűen csak gazdálkodásnak hívunk. Ez a gazdálkodás már nem a társadalom ellátását hivatott célul kitűzni (bár a dolgozó réteget ezzel hitegetik), hanem minden esetben az épp uralmon, hatalmon lévő réteg vágyainak kielégítését. Ennek természetesen része volt, és része ma is az emberiség fizikai ellátása. Ennél azonban mindig jóval többet dolgoztatták a szolgáló réteget, s a fölös termelési eredményt a saját szórakozásukra használták föl. Ez már akkor is így működött, mikor egyesek elszakadva a földi léttől: magasabb régiókban gyakorolták ezt a hatalmi nyomást (félistenek, istenek, szellemek, démonok stb.), akik emberekből lettek, vagy emberek fölött alakítottak ki elszigetelt hatalmat. Nekik is szükségük volt a vágyaik kielégítéséhez arra a gazdasági szerkezetre, amely ennek anyagi feltételeit biztosította.
Minthogy összehasonlítottuk a jelen és az ősi gazdálkodás célkitűzéseit és módszereit, okát; célszerű áttekinteni azt az utat, amely jelen helyzetünkből átvezet bennünket abba az eredeti helyzetbe, amelyet a legtávolabbi végcélul tűzünk ki. Ebben több átmeneti változat is lesz.
Először is – mivel most piacgazdaságban élünk –, ezt a szerkezetet kell olyan módon felépíteni, hogy az számunkra a lehető legnagyobb hasznot hajtsa. Ezzel kapcsolatban a körülöttünk dúló gazdasági versenybe kell beneveznünk, és ott elsöprő győzelmet kieszközölnünk. Ezt a tendenciát azonban már a pénz eltörlésének a stratégiájánál alaposabban kitárgyaltuk. Itt valójában az elégedettség azon fog alapulni, hogy egyre inkább képesek leszünk a gazdasági környezetünket az ellenőrzésünk, a hatalmunk alá vonni.
Ezek után tehetünk konkrétabb lépéseket a gazdaságunk belső átalakítása érdekében úgy, hogy a belső ellátáshoz szükséges eredmények a megelégedésünkre váljanak. A minőségi ellátást, az olcsóságot (később a belső természetbeni ellátást), illetve az azokat irányzó oktatást kell előtétbe juttatni. A rendszer kifelé mindaddig megőrzi a jelen szerkezet alapjait, míg az képes szembeszállni a belső kialakítású harmóniákkal. Ha már az egész világgazdaság tökéletesen elszigetelődött tőlünk, vagy teljes mértékben a hatalmunk alá került, akkor ott is el lehet kezdeni a minőség tudatos és szükséglet szerinti emelését – előbb technikailag, majd keverve a technikát az élőformákkal, később csak élőformákkal.
A pénz eltörlésével, kiiktatásával valójában a gazdaság értékszemléletének átalakítása a cél. A továbbiakban nem azért gazdálkodunk, hogy egy csoport annak eredményeiből jól éljen, jól szórakozzon, hanem azért, hogy a rendszer fejlesztői és tudományos rétege minél hatékonyabb kutatásokat végezhessen végcélunk irányába; s ennek eredményeit minél egységesebb módon beépíthesse a további gazdaság, gazdálkodás szerkezetébe.
Mindezen közben persze el kívánjuk érni, hogy a rendszer önkéntesei a világ átlagához képest viszonylag jó minőségű életnek örvendjen. Ez az élet természetesen nem a túlzott jólétet célozza, hanem azt, hogy vállalt munkájukat a körülmények a lehető legoptimálisabban segítsék elő.
A fentiekből következik, hogy ez a folyamat ismét csak a kísérleti telepeken veszi kezdetét. Remélhetőleg egyre több lesz belőle.
Utolsó szakaszban ezt a szükséglet szerinti gazdálkodást kiterjesszük mindarra, ami fölött Isten irányításával hatalmat tudunk gyakorolni, lépésről lépésre áttérünk a végleges fázisra, a paradicsomi gazdálkodásra. Ezen a szinten már nem a munkánk, az életünk, vagy egy uralkodó csoport határozza meg a szükségleteinket, hanem az a harmónia, amely akkor már uralni fogja a gondolkodásunkat, vágyainkat, céljainkat, kapcsolatainkat és tetteinket, érzéseinket. Ez az összhang a maga isteni törvényeivel egyértelműen, határozottan; mégis rugalmasan képes lesz meghatározni azt, hogy kinek épp mit kell tennie, illetve ahhoz milyen eszközökre és segítségre van szüksége. Ez az összhang most sem veszett el; csupán elfelejtettünk figyelni rá. Ezt a harmóniát mesélik el a természeti erők, az élő egységek egymáshoz és önmagukhoz való viszonya, az ember különféle viselkedési mintái, az anyag természete; illetve az ezekből kiolvasható és értelmezhető jelek: a Világegyetem Közös Nyelve, vagy világnyelv. Hiszen minden mindennel összefügg. Bármilyen részletből kiolvasható az egész is. A csillagokból kiolvasható az egész Univerzum és benne az emberiség történelme – úgy az egész, mint annak részletei, népei, vagy akár az egyedek – múltja, jelene és jövője. A mező egy részletéből messzemenő következtetéseket lehet levonni annak biológiai összetételéről, működéséről, hasznosíthatóságáról vagy betegségeiről. A kártya megmutatja a pillanatnyi lelkiállapotunkat. Ezeket a természet harmóniájának szintjén megtanuljuk tökéletesen értelmezni, s jelentésüknek megfelelően bölcsen cselekedni.
Értékszemlélet megváltoztatása
Megint csak arra kell utalnom, hogy milyen óriási különbség van a dolgok mai értelemben vett értéke és az eredeti, az isteni értelemben vett érték között. Ma értéknek nevezik az emberek általában azt, amiből pénzt tudnak csinálni – legyen az tárgy, tevékenység vagy szellemi termék. Finomított értelemben talán még értéke lehet az olyasminek is, amely egy társadalom vagy egy embercsoport fennállását, biztonságát, szaporodását vagy fejlődését elősegíti.
Ezzel szemben az igazi érték az, amely az egész teremtett Univerzum egységét biztosítja, annak harmóniáját elősegíti, vagy lehetővé teszi, hogy ez irányban lépéseket tegyünk. Ennek tehát semmi köze e pénzhez, a pénzen megvásárolható hatalomhoz, kényelemhez vagy szükségletekhez. De nincs ehhez köze annak sem, hogy az egészből kiharapott rész önálló egységét biztosítsa. Értéket csupán és kizárólag olyan tevékenységek, elvek, tárgyak, élő-és élettelen dolgok jelenthetnek, amelyek a teljes Egész belső harmóniáját hivatottak és képesek maradéktalanul biztosítani.
Tehát különbséget észlelhetünk az emberi és az isteni érték között. A cél, hogy e kettőt egységre emeljük (és ezt nem lefelé képzelem el!).
Napjainkban a dolgok értékét árral mérjük; az árat különféle pénznemekben fejezzük ki. Az isteni érték nem mérhető. Egy dolog vagy hasznos a harmónia biztosításához – ekkor értékes --; vagy nem hasznos, mert rombolja az egységet, s így diszharmóniát okoz – ekkor értéktelen –, meg kell tőle szabadulni, vagy át kell alakítani úgy, hogy értékes legyen. Ezt az átalakítást úgy végezzük, hogy lebontjuk olyan egységekre, melyek már nem haszontalanok (vagy már nem észleljük romboló hatásukat), és ezeket az elemeket építjük be a tökéletes harmóniájú egészbe – akár, esetleg változatait hozva annak létre.
Tehát a ma létező értékszemléletet tudatosan föl kell deríteni, össze kell hasonlítani az isteni értékszemlélettel. Az így föltérképezett különbség elemeit rendszerezetten le kell bontani, a kapott részeket be kell építeni a Virág-rendszerbe.
Ezt a gazdasági tevékenységünk folyamán először szintúgy a kísérleti szekcióban leszünk képesek megvalósítani. Az ideológiai, szellemi értékrendet már korábban elkezdjük (valójában most is azt teszem). Így ezeknek az alapelveknek a felhasználásával leszünk képesek a többi szellemi termék létjogosultságát felülbírálni, helyettük újakat állítani. Azután egy sokrétűbb irányvonal kidolgozásával már a gazdasági szerkezetet is úgy tudjuk átalakítani, hogy az az új értékrendszernek megfeleljen. Legvégül pedig magát a gazdaságot kell lebontani, és annak elemeit beépítenünk a paradicsomi harmóniába. Meg kell tanulnunk úgy tekintenünk a dolgokra, ahogy azt az Isten teszi: az Egészet kell egyszerre látnunk, s abban meg kell tanulnunk látni az oda nem illő, az azt felborítani szándékozó, azt egyéni céloknak és vágyaknak alárendelni igyekvő elemeket. Ezeket kíméletlenül le kell bontanunk, s egységeit (melyek már nem okoznak diszharmóniát) be kell építenünk abba a tökéletes összhangba, amely lehetővé teszi számunkra, emberek számára az Istennel összhangba hozható, az Ő egyetemes céljait szolgáló tökéletes és boldog életet.
Reklám helyett oktatás
Mindahhoz, hogy a pénzt eltörölhessük, hogy a piacgazdaság helyett ellátási gazdálkodást folytathassunk, hogy értékszemléletünket gyökeresen megváltoztathassuk, a legfontosabb tevékenység, hogy: a kutatásaink eredményét minél szélesebb körben megismertessük a környezetünkkel. Elsősorban természetesen a belső emberi környezettel, az ügynökökkel; másodsorban a rendszerben dolgozókkal. De ezen túlmenően a rendszeren kívül is célszerű könyvek, folyóiratok formájában tájékoztatást (burkolt oktatást) végeznünk annak érdekében, hogy az azt pozitívan lereagálók megkeressenek bennünket, csatlakozhassanak elképzeléseinkhez, és esetleg közvetlenül a munkánkhoz is.
Erre a tevékenységre akár azt is mondhatnánk, hogy gondolkodásunkat, munkánkat, annak eredményét így népszerűsítsük. Igen, ma az új gondolatok és termékek széles körű ismertetésének egyik leghatékonyabbnak látszó módszere a reklám.
De nézzük, valójában mi is a reklám. És vajon mi a különbség közte és az oktatás, ismeretterjesztés között? Az első és legfontosabb, legszembetűnőbb különbség az, hogy míg a reklám szépnek, kívánatosnak állítja be az általa képviselt terméket; addig az ismeretterjesztés vagy oktatás az illető új vagy eddig számunkra ismeretlen dolog valódi arcát mutatja be. A reklám: ha kell, hazudik annak érdekében, hogy annak megfigyelőjében intenzívebb vágyat ébresszen annak megszerzésére; addig az ismeretterjesztő egyáltalán nem törekszik arra, hogy az ismertetett dolgot annak hallgatójával megszerettesse, megkívántassa. Az ismertetés, az oktatás célja az, hogy a megfigyelő minél több ismeretet, helyesen felhasználható tudást szerezzen meg az adott dologról; s így maga döntsön arról, hogy őt ez a téma érdekli-e mélyebben, vagy sem. A hallgatóra bízza, hogy őszinte vonzalmat fejlesszen ki magában a dolog iránt, vagy pedig határozottan figyelmen kívül hagyja, esetleg merőben szembe is szálljon vele. Az igazi érdeklődés így sokkal értékesebbé válik a rendszer szemében, s így sokkal pontosabb és mélyebb tudást lesz képes átadni az illetőnek; az hatékonyan és bölcsen, Isten szándékának megfelelően, a harmónia kimunkálásának érdekében fogja mindezt fölhasználni.
Tehát e területen is gyökeres változtatást kell alkalmaznunk gazdasági életünkben. Eleinte a hírverés életét igen rövidre kell szabnunk. Nincs rá szükségünk, hogy a körülöttünk lévő világot huzamosabb ideig becsapjuk annak érdekében, hogy ez által minél több pénzhez jussunk. Ha ugyanis hazugság nélkül, elsősorban az isteni tervekért teszünk, vagyis termékeinkről, ideológiánkról reklámozás helyett széles körű (vagy szükség esetén akár szűkebb) ismertető tájékoztatást nyújtunk – párosítva azt a minőség fokozásával – természetszerű lesz, hogy nagyobb forgalomra teszünk szert, mint az ugyanabba a kategóriába eső termék reklámozásos kereskedése esetén. Hosszú távon igaz a mondás, miszerint: „a jó bornak nem kell cégér!”
Fejlesztés széleskörű megvalósítása
A mai gazdasági szerkezetre sok esetben azt mondják, hogy fejlődik. De mit takar ez az állítólagos fejlődés? Azt, hogy egyre több gépet, automatát és számítógépet építenek be a termelés folyamatába, és egységnyi idő alatt egyre többet tudnak belőle elkészíteni és piacra dobni. Egyre több pénzt képes kitermelni, amit aztán újra csak egy kiváltságos személyi csoport használ fel a saját ostoba vágyainak a kielégítésére.
Így aztán láthatjuk, hogy ez a fejlesztés elég bizonytalan gazdasági helyzetet idéz elő. Egy-egy vállalkozó a saját zsebéhez és vágyaihoz igazítja ezt a bizonyos fejlesztést. Gyakorlatilag alig vagy egyáltalán nem veszi figyelembe sem a környezetének gazdasági helyzetét, sem pedig azt a teljességet, amellyel mindezt szolgálnia kellene.
Még egy tágabb gazdasági szerkezetet sem képes átlátni (persze nem is akarja), még kevésbé az egészet, amelynek az ő munkája csupán arányos része kéne, hogy legyen. Így a fejlesztése tehát csupán öncélú.
Nekünk viszont egy úgynevezett széles körű fejlesztési módszert kell kidolgoznunk. Ez számunkra azt jelenti, hogy eleinte csupán azt a területet fogjuk tudni figyelembe venni a fejlesztési terveinkkel, amely fölött gazdasági hatalmat gyakorolunk. Valójában minden egyes ügynök foglalkozik fejlesztést célzó tervek készítésével, de ezeket a terveket elküldi a központi agyba, és ott Virág eldönti, hogy a kidolgozott terveket milyen irányba kell módosítani, illetve jóváhagyva megvalósítani. Vannak természetesen olyan fejlesztési tervek is, amelyeket az illető ügynök vagy felettese a saját hatáskörében meg tud valósítani – ha erre lehetősége kínálkozik, és szükségletét képezi – más esetekben a benyújtott tervek egyszerűen használhatatlanoknak fognak minősülni, egy-egy föntről jól áttekinthető ok miatt, melyek a teljes egész rovására mennének. Ezen utóbbi fölösleges tervezői munkák elkerülése végett célszerű az ügynökök számára beiktatni olyan ismereteket, amely megközelítően alkalmassá teszi őket az átfogó szerkezet és a távlati célok megismerésére és a tervezési munkálatok közbeni figyelembe vételére. Egyetlen terv sem szolgálhat tehát csupán egy ügynököt vagy egy céget, de még egy egésztől elszigetelt csoportosulást sem. Magukat a fejlesztési korrekciókat természetesen egy-egy cégen vagy annak részletén belül kell végrehajtani (más esetekben persze több céget vagy szervezetet is érinthet), de minden esetben a Virág-rendszer egészének a terveit kell szem előtt tartani.
A későbbiekben minden egyes ügynök részletes tárgyalásánál külön figyelmet fogunk szentelni az általuk elkészítendő fejlesztési terveknek, illetve az ehhez szükséges ismereti anyagnak.
A kísérleti telepig (vagyis a pénzbeli díjazás eltörlésének szintjéig) már csak olyan ügynökök juthatnak el, akik nem csak, hogy jól elsajátították ezeket a távlati terveket és haladási irányelvet, de az eddigi munkájuk során megdönthetetlen bizonyítékát adták annak, hogy mindezt a szívükkel is jól megértették, s a lelkiismeretüket már ez az észbeli, érzelmi összhang hatja át; vezérli őket a munkájukban, és lelkiismereti tényezőjükké tették.
Lopás abszolút szükségtelenné válása
(erkölcsi tisztítás)
Ma a gazdaság, a piacgazdaság valójában nem más, mint egy erkölcstelen és egyenlőtlen harc a pénzen megvásárolható javak birtoklásáért, illetve hatalom ezek birtokolhatósága fölött. A mai gazdaság – hangozzék bármily brutálisan is – valójában lopás, mások megkárosítása, embertársaink személyi szabadságának megsértése, rabszolgaság és megalázás: mások és önmagunk megalázása testünk fenntartásáért és szórakoztatásáért. De vajon valóban ezért kell dolgoznunk, élnünk, terveznünk, gondolkodnunk és szeretnünk? Nem azért, hogy mint emberek, fölismerjük eredeti helyzetünket, s visszatérjünk Istenhez – akár itt a földön (ha már erre vágytunk), akár fönn az égben? Valójában a fizikai erőnkkel kell megfeszítve dolgoznunk azért, hogy ezt a nyomorra szánt testet etessük. Eredeti ősszüleinket, az elsőszülötteket vajon tényleg erre teremtette az Isten? Nem arra, hogy élvezzük létünket? Élvezzük munkánkat, gondolatainkat, egymás társaságát és a anyagi világ végeláthatatlan csodáit? Ha kizárólag a testünk fenntartásáért és szórakoztatásáért fáradozunk, akkor hogy vesszük észre azt a hatalmas erőt, azt a sok gyönyört és csodát, amelynek élvezetére alkottattunk? A mi gyönyörünkön keresztül élvezi mindezt a Teremtő. Ha mi boldogok vagyunk, Ő is az; míg ha mi szenvedünk, Ő is szenved. És mivel napjainkban igen sok ember szenved, hogyan várhatjuk el Atyánktól, hogy boldogan viselje sorsát, és szeretettel vezessen bennünket?
A szenvedés, pedig a Tőle való elszakadástól van. Attól van, hogy hátat fordítva elfelejtettük, hogy örömünket az Ő lábzsámolya elé helyezzük; elfelejtettük, hogy az érzéseinket az Ő szívébe plántáljuk; elfelejtettük, hogy tetteinket az Ő globális terveinek alárendelve, Neki fölajánljuk. Részeket szakítottunk ki a teremtésműből, hogy Tőle függetlenül uralkodjunk rajta; s az Ő érzéseitől függetlenítve, gyarlóvá vált szívünknek örömet okozzunk. De milyen öröm ez, ha nem örülhet velünk Ő is? Magányos öröm, ideig-óráig tartó öröm. Olyan, mint egy maszturbáció: pillanatnyilag csúcsra juttat, de azután mély depresszióba taszít; hisz nem volt, aki velünk örült volna annak rendje-módja szerint.
Minél inkább elfelejtettük Őt, annál inkább az anyagi világban – a számunkra megmaradt világban – keressük örömünk forrását. Minél nagyobb hatalmat óhajtunk gyakorolni benne, s minél többet szeretnénk az örömszerző szolgálatunkba állítani belőle – vesztünkre –, míg a végén állatokká nem válunk. Itt egymást nem partnernek, társnak tekintjük a továbbiakban – akikkel közös örömet szerezhetünk a Teremtőnknek –, hanem potenciális ellenségnek, akik ugyanazt az örömszerző forrást akarják megszerezni, mint mi. Megszűnt a természetes tagozódása az egységnek. Széthullott. Aztán már mindegyik csak a maga hasznát keresi, a maga örömét kutatja – akár a másé árán is (sőt, főleg úgy!). A magunk világában mindőnk istenek akarunk lenni, mindenható uralmat akarunk gyakorolni mások tulajdona, teste, öröme, gondolata és érzése felett. Mert mindezt önmagunknak akarjuk. De minél inkább akarjuk, annál kevésbé érhetjük el ezek árán a boldogságot. A boldogság ugyanis nem egy elérhetetlen szintű öröm; hanem egyszerűen fogalmazva: a szeretet és a szolgálat terméke. Vagyis az a boldogság, amikor szívből szolgáljuk Azt, akit szeretünk. Keressük a szétszakadt világban, az önzésünkben, a mohóságunkban természetes vágyunkat a boldogság iránt, de nem találjuk. Az ugyanis nem ott van; hanem ott, ahol elvesztettük: a harmonikus egységben, Isten szolgálatában.
Mivel nem találjuk a világunkban a boldogságot, és azt sem tudjuk, hol keressük, azért igyekszünk minél több apró örömmel helyettesíteni azt. Ezért aztán egyre mélyebbre süllyedünk az erkölcstelenségben; a lopás-csalás, hazugság béklyójában.
A korábbi leírásokból és tanulmányokból (beleértve az Oiolosselôtét is) egyre világosabbá válik számunkra, hogy ha rendszerezetten haladunk az isteni cél megvalósítása felé, s ezt az irányzatot a gazdasági szerkezet felépítésében is egyre inkább megtanuljuk követni, akkor egyre kevesebb szükségét érezhetik a résztvevők annak, hogy a nagy egészből részeket harapjanak ki maguknak, s abban önkielégítő tevékenységet éreztessenek a szívükkel. Hisz ezt a Teremtő nem érzi örömnek. Sajnálatot érez irántunk.
Minél inkább belemerülünk ebbe a munkába, minél inkább megismerjük az igazi boldogsághoz vezető utat, annál inkább megszabadulunk a lopás, csalás, hazudozás szükségszerűségétől; annál kevésbé tekinthetjük egymást potenciális ellenségnek, prédának örömeink szakadatlan kutatásának útjában. Sőt egyre nagyobb tiszteletet fogunk érezni egymás iránt, s egyre inkább szeretjük Azt, aki mindezt a szívünkbe plántálta: az Istent, akinek mindezt a lábai elé tesszük, a szívébe visszaplántáljuk, hogy velünk örüljön Ő is.
Paradicsomi társadalom alapját képezi
Mindezt, amit az eddigiekben leírtunk, egy közös távlati célnak rendeljük alá. Nevezetesen annak, hogy ezt a földet, ezt az emberiséget (de később az egész Univerzumot) egy tökéletes isteni szervezésű paradicsomi társadalommá építsük fel.
A kísérleti telepek jó előmenetele után röviddel hozzálátunk ennek a paradicsomi társadalmi szerkezetnek a felépítéséhez. Ez esetben természetesen már nem kívánunk megkülönböztetni vallási, gazdasági és társadalmi módszereket és rétegeződést. Itt a három dolog már a tökéletes összhang: az isteni összhang megvalósítása felé törekszik, s el is éri. Csupán most, gyarló mivoltunkban beszélünk olyan szorgalmatosan e három önálló dologról. De mint a paradicsomi felépítésben tapasztalni fogjuk: az a három már nem csak hogy titokzatosan összeforr, de már arra sem lesz lehetősége —s persze szüksége sem –, hogy külön-külön beszéljünk róluk. Itt ellenben majd még beszélni fogunk egy önállónak látszó (bár egységesen működő) paradicsomi gazdaságról.
A paradicsomi társadalom – ugyanúgy, mint a mostaniak – kétpólusúak. De míg ez a két pólus napjainkban az összhang szempontjából egységesítő-, romboló hatású; addig a paradicsomi szerkezetben ez megálmodott-, megvalósított lesz. Így a társadalom felépítése is e különbséget kell, hogy tükrözze.
Napjainkban szükséges, hogy a társadalom egységét, romboló belső és külső hatások mérséklését célzó – úgynevezett 24-es rend– alkossa. A paradicsomi építkezések során ezt a szerkezetet kell folyamatosan átalakítani egy változatosságot fejlesztő, szabályozó – úgynevezett 12-es rend irányába. Ennek végeredménye már a fentebb vázolt paradicsomi harmónia, álom-valóság irányú, kétpólusú tevékenységét kell céloznia, hiszen külső és belső bomlasztó erők már nincsenek. Így ezzel a kettősséggel már nem kell a rendszernek szembeszállnia.
Míg napjainkban az emberi lét alappillérei a hit, remény, szeretet; addig a végtelen jövő távlatához már elegendő a szeretet megszámlálhatatlan megnyilvánulásait szívünkbe és elménkbe fogadni, s az isteni segítséggel összeegyeztetni, összefogással mindet megvalósítani.
Úgy gondolom, hogy ezért az eredményért célszerű lesz átvizsgálni, átvilágítani a szívünket, elménket, gondolatainkat, gondolkodásunkat, gazdaságunkat, társadalmunkat, földi emberiségünket; s mindent megtenni a föntiek eléréséért, s Istenünk lábai elé helyezéséért. Biztos vagyok benne, hogy ha az emberi vágyak eléréséért a világegyetem erői összefognak, mint most is; akkor az Univerzum harmóniájáért, illetve tökéletes paradicsomi felépítéséért még ennél is többet fognak tenni.
